127 találat

Rendezés

A SZÍNHÁZI TÁNCOK foglalkozás révén a gyerekek mozgását koordinálttá, összehangolttá tudjuk formálni. A gyermekek megtanulják, hogy a tánc nem csak mozgásra, hanem az érzelmek kifejezésére is alkalmas. Az önmegvalósítás folyamata, saját érzelmi világuk ezáltal közönségük számára is láthatóvá válik. A tánccal kifejezett érzelmek gyakorlásával a színházi világból kiragadott szereplők karakterei is megformálhatóvá válnak.

A Miskolci Ebnevelde Kutyaiskola Családi/Nyílt napot szervez, melynek keretén belül engedelmes versenyre és szépségversenyre is sor kerül. Az iskola célja, hogy megismertesse az emberekkel a kutyakiképzésen belül a pozitív megerősítéssel történő tanítást és a felelős állattartást is.

Tarts velünk! Lehetőséged lesz a túrázáson és kikapcsolódáson kívül sok optimista és életvidám emberrel megismerkedni! Könnyed tokaji gyalogtúránk után, minőségi borokat kóstolunk egy varázslatos hangulatú pincében. A természetben együtt töltött túranapot a szívélyes vendéglátás koronázza meg a Tokaj szívében található Gizella Pincében.

Idén novemberben is megrendezzük az őszi kiállításunkat. Kicsiket és nagyokat egyaránt várunk szeretettel, a gyönyörű terepasztalokból most sem lesz hiány! 🙂 Helyszín: Gömöri pályaudvar

Kakaó koncert kisgyermekes családok részére! Novemberi koncertünkön a fúvós hangszereké lesz a főszerep! A koncertet követően a megszokott módon lehetőség lesz “hangszersimogatóra” majd az elmaradhatatlan kakaó és kalács elfogyasztására!

A vár lovagjai a középkori fegyverkezés és harcászat rejtelmeibe avatják be az érdeklődőket. A korhű öltözékeket és viseleteket a látogatók fel is próbálhatják, így még inkább átélhetik a lovagkor hangulatát. Helyszín: Borozó

🔹Veronaki családi koncert 15:00-16:00 Hangversenyterem A Gőgös Gúnár Gedeon című könyvet 1962-ben adta ki először a Móra Kiadó. Az első megjelenéstől a mai napig szülők, kisgyermekek és kisiskolások nemzedékei olvassák a bravúros írói teljesítménnyel létrehozott kötetet. Túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy a könyv majdnem minden magyar család könyvespolcán fellelhető.

A Mamma Mia! turné folytatódik! A Madách Színház nagysikerű előadása novemberben Miskolcra látogat a csodás ABBA-musicalel! A világon először a Madách Színház és Szirtes Tamás rendező kapta meg a jogot, hogy non-replica változatban állítsa színpadra a Mamma Mia! musicalt.

A Mamma Mia! turné folytatódik! A Madách Színház nagysikerű előadása 2018 őszén újabb városokba látogat el, novemberben Miskolcon is vendégeskedik a csodás ABBA-musical!

Éld át a történelem nagy lakomáinak hangulatát! Igazi nemesnek érezheti magát, akinek kívánságait lesik! Gyere a pároddal vagy nagyobb társasággal és felejthetetlen élményekkel gazdagodhattok!

Az Öt Órai Tea Gitárzenekar ebben a hónapban 17-én, szombaton 18 órától várja a táncolni vágyókat egy zenés, táncos estre a DBS rendezvénytermébe.