115 Programhelyszínek

Rendezés

Szenes Iván az ország legendája. Csaknem kétezer dalszöveget írt. Az egész ország, szinte az összes korosztály ismeri és dúdolja még ma is az összes slágerét a Nemcsak a húszéveseké a világ, a Kicsit szomorkás a hangulatom máma, a Kislány a zongoránál, a Találkozás egy régi szerelemmel, az Úgy szeretném meghálálni, a Kicsi gyere velem rózsát szedni, vagy a Mindenkinek van egy álma című örökzöldeket. Több mint száz színdarabot, filmet, rádió- és tévéjátékot mutattak be verseivel, illetve az ő átdolgozásában. Szenes Iván Magyarország legtöbbet játszott szerzője.

A verseny célja egy jó hangulatú, vérkeringést javító közösségi futás a miskolci Népkertben az egész család számára, amely megalapozhatja egy helyi futóközösség megalakulását és egy későbbi rekortán futópálya kiépítését a Népkertben. Az idei chipes időmérés lehetőséget ad, hogy a gyakorlott futók is megmérethessék magukat az 5 km-es távon.

Miskolcon első alkalommal rendezik meg a Decathlon élménypróbát, amely 7 kilométer futásból és 15 könnyen teljesíthető élményakadályból áll. Jegyezzék be a naptárukba a május 23-át! A Csanyik-völgy egy gyönyörű ékszerdoboz, amelybe örömmel hozzuk el a Decathlon élménypróba hangulatát. Bízunk benne, hogy legalább ezer induló részese lehet a közös élménynek, ezen a csodás helyen. A táj festői, a Bükk gyönyörű, így nem véletlen, hogy egyre többen kirándulnak el ide Lillafüred kapujába. – nyilatkozta lapunknak Pokrovenszki Gergely főszervező, aki három alkalommal Nyíregyházán már sikeresen megrendezte a sporteseményt. Nemcsak a miskolciak, hanem az egriek, a kazincbarcikaiak, a nyíregyháziak és több távolabbi megyéből is regisztráltak már a tömegsport eseményre, amelyen lehet egyénileg vagy csapatban is indulni. Különleges lesz a miskolci élménypróba, hiszen az utolsó szakasza az állatkerten halad át. A sportolók a futás, a kocogás, a sétálás közben élvezhetik majd az „állati jó” hangulatot. Minden futó a rendezvény napján ingyenesen látogathatja a miskolci Állatkert és Kultúrparkot, amelyet ezúton is nagyon köszönünk a városnak. Minden induló befutóérmet, frissítőt kap ajándékba és értékes díjakat sorsolunk majd ki a tombolán is. Már 10 éves kor felett szülői engedéllyel lehet nevezni, úgy hogy a szülői is regisztrál az eseményre. Természetesen gondoltunk a kisebbre is. 10 év alattiak egy […]

Május 26 Nemzetközi Áfonya Torta Nap. A Mokka House is csatlakozik a világméretű rendezvénysorozathoz. Május 26 vasárnap . Amikor megkóstolhatod, megízlelheted életed egyik legfinomabb tortáját. Mokka House .Miskolc Pesti út 52.

Magyarország egyik legkarizmatikusabb és legszimpatikusabb énekesnője, a „kishegyesi díva” a Lovagi Tornák Tere színpadán!

A program szöveges leírása: CHILI termék vására és egyéb programok. Tervezett program: 10 – 20 – VÁSÁR Gyerekeknek: 10 – 16 – Hordólovaglás 11 – 14 – Mese és kézműves foglalkozás Felnőttebbeknek: 14 – Koffertúra Zenei programok: 16 – Mintha zenekar 17 – Rukkola Duo 18 – Nahaj akusztik 19 – gépzene A belépés INGYENES!