42 találat

Rendezés

Exkluzív show vár mindenkire, aki ellátogat az Arénába.

November 9-én 19 órakor Mogács Dániel önálló estje “Emberfej, avagy a kicselezett mindennapok” címmel, a Népkerti Vigadó és Sörözőben! Mikrofonpróba: Fülöp Viktor

Szeretettel várunk mindenkit 2019. november 10-én 9:30-16 óráig MÁRTON – NAPI DÍNOM – DÁNOM rendezvényünkre a Diósgyőri Népi Kézműves Alkotóházba! A Fügedi Márta Népművészeti Egyesület és a Vaga Banda Társulat közös rendezésében színes, vidám programok várják majd az érdeklődőket!

Múzsák Társulat A cselekmény egy kis osztrák hegyi faluban játszódik, Ausztria náci megszállása idején. Máriát, a novíciát rövid idővel kolostorba vonulása után a Zárdafőnöknő rádöbbenti: életvidám, világi létre teremtett személyisége távol áll a zárda szigorú rendet és fegyelmet, lemondást követelő létformájától. Saját ifjúságát és életsorsát mintegy ismétlődni látván, elküldi Máriát nevelőnőnek az özvegy, Von Trapp Georg kapitány házába. A lány kétségek, és számára ismeretlen helyzetek közepette hamarosan szinte anyahelyettessé válik a hét gyerek mellett. A kapitány újdonsült menyasszonya, Elsa riválisként tekint Máriára – nem alaptalanul. A lány egyre inkább azt érzi, hogy beleszeretett munkaadójába. Összeroppanva szökik vissza a kolostorba, de a Zárdafőnöknő hajthatatlan, és visszaküldi Máriát a kapitányhoz. Kettőjük kapcsolata mind szorosabbá fonódik. Amikor a németek megszállják Ausztriát, kiderül, hogy Georg és menyasszonya teljesen másképp vélekedik a nácikról. Az ellentét a jegyespár szakításához vezet. A kapitány feleségül veszi Máriát. A nászútról visszatérve a kapitányt katonai szolgálatra rendelik, ám ő nem hajlandó harcolni saját honfitársai ellen. A család szökni kényszerül.

A Láthatáron Csoport az idei évadban Miskolcon is bemutatja tragikomikus előadását egy kasztráló anyáról és két lánytestvérről, akik nem tudták szeretni egymást. Kincses Réka Berlinben élő erdélyi származású író nemzeteken átívelő darabját a „Queendom”-ot jegyző Szabó Veronika rendezte és Feuer Yvette, valamint Alida Bevk szlovén-magyar színésznő adják elő. Az abszurd és a pszichológiai realizmus elemeit vegyítő produkció a felnövés és önmagunk megismerésének rögös útjairól, szüleink megértéséről és megnemértéséről szól, és a tudatlanság és a nyugalom megzavarására alkalmas jeleneteket tartalmaz! “Nekem nagyon szerencsés természetem van! Ha nem lenne ilyen szerencsés természetem, akkor a drága jó Anyukádat már rég háromba vágtam volna, a margóvágóval!” Az előadás után a helyszínen kerekasztal-beszélgetést tartunk Drahos Judit tanácsadó szakpszichológus és az alkotók bevonásával. A beszélgetést Artner Szilvia, a Testvérképek elnevezésű projektünk vezetője moderálja.

Gyilkosság a vacsorán,egy a megszokottól eltérő vacsora. Egy hátborzongató bűncselekményt követtek el és csak te segíthetsz megtalálni a tettest. Gyilkosság a vacsorán: tegye próbára nyomozói képességét, találja meg a nyomokat, ne hagyja megtéveszteni magát, találja meg az indítékot, a gyilkos fegyvert, rekonstruálja a tetthelyet és végül állítsa meg a tettest mielőtt még több bűncselekményt követne el. Gyilkosság a vacsorán: az igazi főszereplő te vagy. Gyilkosság a vacsorán: fedezze fel a titokzatosság izét és segítsen megtalálni a tettest!

Erőteljes dizájn, erőtől duzzadó környezet, erős zenei felhozatal – ez néhány szóban a Block, a belváros egyik rajongott szórakozóhelye. Sztárvendég: Pápai Joci A 37 éves előadó tizenöt éve szerepel zeneszerzőként és szövegíróként is a hazai könnyűzenei színtéren. Mostani győztes dalát, Az én apámat Molnár Ferenc Caramellel közösen írta. November 15.-én a Block Bistro színpadán

Hatalmas buli a Generali Arénában Cím: 3529 Miskolc, Görgey Artúr utca 19., Dátum: 2019. november 16. Kapunyitás: 17 óra Koncert kezdete: 18 óra Fellépők: Hooligans Kasza Tibi TNT

A koncertek, annyira valósághűek, amennyire csak lehetnek. Egy valódi Bohém rapszódia. Freddie él! Egy pop legenda visszatért közénk!” – The People A varázslatos évek. A Killer Queen együttes 1993 júniusában alakult. Legelőször publikusan a Londoni Egyetemen léptek fel , pontosan, mint az igazi Queen 21 évvel előttük.

Dr. Almási Kitti Elvárások szorításában című előadása Miskolcon, a Nyitott Akadémia szervezésében.

DUPLA ELŐADÁS! November 19-én 18 órakor és 20 órakor Kovács András Péter – KAP önálló estje “Életed filmje” címmel az MKK Művészetek Házában!

Mivel lehet hajat mosni ha nem samponnal? Erre a kérdésre fogunk választ kapni ezen az interaktív beszélgetésen. A Változás klub novemberi vendége Kasóné Makrai Alíz.