32 Programhelyszínek

Rendezés

Őstermelők, Kistermelők, Kézművesek havi vására az Otthon téren,(minden hónap 3. csütörtök) ahol kézműves portékáikkal várják a nagyérdemű vásárlókat 15 órától. “Otthonról, otthonra, az Otthonnál!” FACEBOOK: Termelői-és-Kézműves-Vásár-Miskolc-Kilián-dél

“A cím arra utal, hogy mindketten Miskolcról származunk, persze van egy kis áthallása is – magyarázza Aranyosi – mivel Péterrel nagyon régóta ismerjük egymást, mondhatni barátok vagyunk. Az is közös bennünk, hogy mindketten megkaptuk a Karinthy-gyűrűt. A Miskolci gyökerek egy párhuzamos életrajz, ami kettőnk életéről szól. Péter amellett, hogy szaval és énekel is, főleg azt mutatja be, hogy milyen a művészvilág, én pedig olyan történeteket hozok, amelyek inkább az átlagember életét jellemzik. Az előadást egy közös kabaréjelenettel zárjuk, ami szintén kapcsolódik kettőnkhöz.”

Exkluzív Toszkán Gasztro Est a Végállomás Bistorantban! Színes- ízes- illatos ínyenc-túra • Bevezetünk a VILÁGHÍRŰ toszkán borfajták közé: – Chianti – Vino Nobile di Montepulciano – Brunello di Montalcino • EXTRA és különleges műhelytitkok a Séftől! – tészták, saláták, olívaolajok , steak Toszkán módra azaz “ a Fiorentina”, a Tartuffo világa, tengeri herkentyűk… – halak Toszkán módon tehát az igazi DOLCE VITA érzés!

Játék és szórakozás egész este! Egész este hangulatfelelőse: Kántor-Band Svédasztalos állófogadás /Székely Kúria étterem biztosítja/. Koktélok, Exklúzív szórakozás egész este.

Immáron kilencedik alkalommal kerül megrendezésre a nagy sikerű rendezvény sorozat a MineCinema. Ismét várunk minden kedves nézőt sok szeretettel, aki kíváncsi egy hamisíthatatlan MineCraft kalandra.

Éld át Mátyás király nagy lakomáinak hangulatát ! Igazi nemesnek érezheted magad, akinek kívánságait lesik! Mivel készülünk neked? A lakomán Mátyás király születésnapját élheted át, ahol visszaröpítünk a lovagok korába.

Nagy tisztelettel és szeretettel várjuk a hejőcsabaiakat, valamennyi barátunkat, hogy egy kellemes (báli) estét együtt tölthessünk, elkezdhessünk egy másféle együtt gondolkodást, együttélést.

Találkozzunk februárban a Helynekemben! 20:00 kapunyitás 21:30 koncertkezdés

FIGYELEM! Kivételesen 4. vasárnap kerül megrendezésre a Termelői Nap. Időpont: 2020. február 23. vasárnap, 9 – 13 óráig Helyi és környékbeli termelők termékei, kóstolók, kézműves portékák Program: 11.00 Az Agyagbanda Zenekar karneváli koncertje Farsangi álarc készítés a MINŐIES Alapítvánnyal A Bomboloni farsangi fánkba öltözik – fánk vásár a Termelői Napon Farsangi finomságok az Aranykorona Történelmi Étterem standjánál

Az Alma Együttes, kezdetben felnőtteknek zenélt, de egy véletlen felkérés kapcsán olyan sikeres gyerekkoncertet adtak, hogy azon nyomban több másik felkérés is érkezett és rövid időn belül azon kapták magukat, hogy már csak szinte gyerekkoncertjeik vannak. (Ezért mondják, hogy a gyerekek választották őket.)

Művészet Születés Hagyomány Hogy és miért került ez a három szó egymás mellé? Mit adhat ez az alkalom? A hagyományban az emberi lét része a művészet – zene, tánc, alkotás, történetek, mesék- , aminek használatával, élésével belső képeink születnek,érnek. Mi egy csokorra való ízelítőt adunk ebből a kifogyhatatlan kincsestárból, -hogy aki eljön, belső, pozitív képekkel gazdagodjon. -hogy ezek a képek segíthessék a magzattal való kapcsolódást. -hogy ezek a képek segíthessék a születés folyamatát.